15 érdekesség a piros színről – a piros cipő varázsa

Mit vegyek fel? - Önbizalomba öltöztetve / Egyéb  / 15 érdekesség a piros színről – a piros cipő varázsa

15 érdekesség a piros színről – a piros cipő varázsa

A piros szín különlegessége – 1. rész

A piros az élet, a (lüktető) vér színe, a három alapszín egyike. A hétköznapi életben kétféle szinonimáját használjuk, ugyanakkor a vörös és a piros nem teljesen ugyanaz. A vörös teltebb, mélyebb szín, a piros világosabb, könnyedebb hatású.

A vörös etimológiailag a „véres” kifejezésből eredhet, a piros a pír- alapalakból képzett szó, a tűzhöz, a perzseléshez kapcsolódik.

 

A piros és a vörös a legerőteljesebb hatással bíró színek, nem véletlenül társítjuk őket markáns érzésekkel – a szenvedély, a szerelem, a vágy („piroslámpás ház”) kifejezői, ugyanakkor a veszély, a tiltás (piros lámpa) is összekapcsolódik velük.


Ez az erőteljes szín számos ősi népcsoport falfestményein is felbukkan (Lascaux, Altamira). A világ legrégebbi barlangrajzai körülbelül 40.000 évesek. A természeti népek ehhez elsősorban a sok helyütt megtalálható vasoxidot használták, de állati eredetű alapanyagból is nyerhettek vöröses színt adó festéket, így például a kárminvöröst, ami egy porrá tört tetűféléből származik. A higany- és kéntartalmú cinóber nevű festékanyaggal találkozunk később, például Pompeji városa megmaradt falfestményein. Egyiptomban a vörös színnek nemcsak az uralkodói szimbolikában, hanem az orvoslásban is szerepe volt. A korallvörös kifejezés hátterében a tengerből felhozott, ékszer-, és dísztárgykészítésre használt korall áll.


A későbbi korokból is számos példát említhetünk a vörös hangsúlyos jelenlétére
. A Marsra utaló jellegzetes „vörös bolygó” kifejezés is az égitest a színét meghatározó vasoxidra vezethető vissza. A vörös szín szimbolikáját, erőteljes üzenetét felhasználta-felhasználja a politika, a sport, a divat, ugyanakkor például az alkímiában is nagy jelentőséggel bírt. Példaként gondolhatunk itt Szepes Mária híres kötetére, „A vörös oroszlán”-ra.

15 érdekesség a piros, vörös szín kapcsán, amit nem biztos, hogy tudtál eddig:

  1. a piros az erő jelképe, számos ország zászlójában megtalálható
  2. a szivárvány első színe
  3. már az ókorban elterjedt volt a vörös szájfestés, Kleopátra is kiemelte szépségét szájának festésével
  4. a reklámokban előszeretettel használják a figyelemfelkeltő hatása miatt
  5. az élelmiszeripar előszeretettel használja étvágy növelésére
  6. a piros virágokat a madarak és a szél porozza be, mivel a méhek nem látják a piros színt
  7. a feng shui szerint kevés is elegendő belőle, nem javasolt a hálószobát teljes egészében pirosra festeni
  8. lakberendezési tipp: a pirosra festett fal közelibbnek tűnik
  9. a piros mennyecskeruha a szüzesség elvesztését szimbolizálja
  10. izgató, serkentő hatású szín, megemeli a vérnyomást
  11. a vörös szőnyeg eredete: vasútállomásokon terítették ki a kalauzok az utasok felszállását segítve
  12. a piros autókat sűrűbben lopják el
  13. a Kos jegy szülötteinek színe a piros
  14. a vörös hajú nőket a középkorban számos esetben boszorkánynak tartották és ezért máglyán végezték
  15. a piros színhez kapcsolt vágy és szenvedély szimbolikája miatt választotta ezt a színt Loubutin az általa tervezett cipők talpának
‘Egy nőnek csak két dologra van szüksége az életben- humorra, és egy piros magassarkúra.’ Riikka Pulkkinen

Te szereted a piros magassarkú cipőt?

Ha egy szép piros cipőt veszel fel neutrális színű öltözékedhez, a lábad kerül a figyelem középpontjába.
Amennyiben a piros szín ismétlődik más kiegészítőkben, mint öv, nyaklánc vagy sál a nyakadban, akkor a tekintetek fókuszát a lábtól tudod irányítani az arc felé.


További hasznos tippek
a piros ruha viselete kapcsán a következő posztunkban.
Arról is írunk majd, hogyan játszik az érzelmeinkkel és vágyainkkal a piros szín látványa, mi történik velünk pszichológiailag?

 

Fábián Anikó és Ladányi Beáta

lifeandbeaut
No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.