Esküvő, és ami ezzel jár – egy kis összefoglaló Meghan Markle és Harry herceg közelgő lakodalmáról

Esküvő, és ami ezzel jár – egy kis összefoglaló Meghan Markle és Harry herceg közelgő lakodalmáról

Esküvő, és ami ezzel jár  –  cikkünk fókuszában az esküvő áll.

Miért vonz bennünket az igazán nagyszabású verzió, az uralkodóházi esküvő? Ötletek, gondolatok, vélemények, és egy kis összefoglaló Meghan Markle és Harry herceg közelgő lakodalmáról

Miért izgalmas kérdés egy nő számára az esküvő, még akkor is, ha már túl van rajta, netán nem is akar férjhez menni, vagy ha már a második, vagy harmadik ilyen alkalomra készül?
Jó érzés szépen felöltözve részt venni egy családi-baráti eseményen, amelyen elegáns nőként és adott esetben laza bulizós anyukaként is szerepelhetünk.

Emlékszem, jónéhány éve egy nagy vitára a baráti körben, amely az esküvő feladatáról és fontosságáról szólt. Két nagy tábor alakult ki, és végül egyértelműen látszott, hogy a csoport egyik fele az esküvőt egy külsőségekkel teli pénzvadász üzleti fogásnak tekinti, a másik fele pedig hagyományosabb és romantikusabb szemszögből nézte, és sokkal inkább két ember viszonya hiteles felvállalásának tartotta.
Ha megszületett bennünk az elhatározás, csodás egyedi, sokféle ízlést kielégítő, egyedi karikagyűrűket készíttethetünk változatos színkombinációban az Affianced ékszerészeivel

A vitát, anno, berekesztettük, hiszen mindenki véleménye szubjektív és a csapat számára elfogadható volt. Nyilván volt, aki már túl volt egy esküvőn, és olyan is, aki még csak távolról tervezgette. De most, hogy 2018 tele van királyi esküvőkkel, s ezek kerültek a médiafigyelem középpontjába, valahogyan újra előkerült a téma.

 

Nem kell feltétlenül személyes érintettség, úgy gondolom, hiszen így is elolvassuk, ha másért nem, legalább (női) kíváncsiságból, hogy milyen az idei esküvői ruha-, vagy torta-divat, milyen extrém helyszíneken lehet kimondani egymásnak az ominózus „igen”-t, vagy, hogy mit kell tudni az angol hercegi pár, Meghan Markle és Harry herceg esküvőjéről.

Nos, ami őket illeti, nem lehet könnyű dolguk, hiszen az angol uralkodóházi szabályrendszer szigorú, és számos előírást kell betartaniuk, hogy az esküvőjük is megfeleljen ennek.

 

Természetesen a média figyelemmel kísér minden, az esküvő kapcsán tudható részletet, és be is számol róla. Tudjuk, más szabály szerint fogalmazzák a meghívókat, mint Vilmos herceg esetében, és van rá esély, hogy Meghan Diana esküvői tiaráját viselje a nagy napon. Tudjuk, hogy több ezer főt hívnak meg és május 19-én kb, több mint 700 millió fontba/ most épp már 45 millió dollárról szól egy friss cikk…/ kerül majd az egész eseménysor, és azt is, hogy miért fog az esküvő nagy részében távolmaradni Harry bátyja. És hogy a pontot az i-re feltegyék, az információk szerint a Spice Girls szolgáltatja majd a show-t, a zártkörű lakodalmi esten.

 

Mindemellett, a brit uralkodóház egy másik tagja ősszel tartja majd az esküvőjét, hogy ki ne fogyjunk idén az előkelő eseményekből…. Eugénia hercegnő, András, yorki herceg másodszülött lánya megy férjhez majd az előzetes információk szerint októberben vagy novemberben. Az „uralkodóházi esküvő” téma gyakorlatilag a tényleges eseménysorig kimeríthetetlen, és sajnos azt is észrevehetjük, hogy az egészen színvonaltalan bulvárhírsorokban is megjelenik, elsősorban Diana valamint Meghan „előélete”vonatkozásában. Ugyanakkor azon valahogy nem lepődünk meg, hogy egy szigetországi médium-testvérpár megérzései szerint a néhai Diana szelleme ott lesz az esküvőn, hiszen elsőszülött fia, Vilmos esküvőjén is részt vett. A híres-neves vendégsereg pedig szintén illusztris neveket jelent az előzetes tippek és pletykák szerint: a Beckham-famíliától Serena Williams-en és Justin Trudeau-n át egészen Ed Sheeran-ig, valamint a protokollnak megfelelő királyi és hercegi rokonokig, barátokig.

 

De vajon mennyire vagyunk azzal tisztában, hogy nekünk is be kell tartani bizonyos szabályokat, ha akár csak a násznép tagjaként veszünk részt a templomi vagy polgári szertartáson, illetve az ebéden/vacsorán/bulin –  ki, mire hivatalos?

Hiszen valóban számos változata van már egy esküvőnek, és külföldi helyszíntől a hazaiakig, családi pikniktől az egzotikus, kétfős esküvő-nyaralásig, vagy éppen a víz alatti szertartással egybekötött vacsoráig, széles a paletta. 2018-ban már tizennégy éve, hogy az Esküvő kiállítás is segíthet eligazodni a kíváncsiaknak, sőt, könyvek, online tanácsadások is rendelkezésre állnak.

 

A valódi kérdés azonban elsősorban az: kinek milyen belső vágya van, amit a saját és partnere örömére meg kíván élni az esküvője alkalmából?

Milyen helyen és körülmények között érzi magát boldognak? Tehát kezdetben ez egy személyes és őszinte megbeszélést kíván az érdekelt felektől.

Igen gyakran eldől már akár a tervezés fázisában, hogy a házasulandó pár tagjai egy ilyen közös feladat megtervezésekor és a szervezés során valóban tudnak-e együttműködni, együttgondolkodni….

 

 

Alida segítés közben

Ma már számtalan lehetőségünk van egy csodálatos esküvő megszervezésére, akár külföldről is megszervezhetjük itthoni esküvőnket Alida segítségével. Természetesen manapság a modern eszközök segítségével akár egy kattintással kereshetünk külön-külön szolgáltatókat az esküvőhöz, hatalmas a választék, ezért adódik a kérdés, hogy miért is fogadnánk fel esküvőszervezőt? Azonban az is tény, hogy nehéz kiszűrni a megbízható szakembereket.

Erre a legtöbb párnak sem ideje, sem energiája nincs, ezért igen sok esetben az esküvőszervező gondoskodik róla, hogy tökéletes legyen a nagy nap.

Mindannyian valami saját, valami nagyon rólunk szóló megoldást keresünk erre az alkalomra is, Az ifjú pár élete egyik legcsodálatosabb pillanatát méltóképpen ünnepelheti meg, ha egy különleges és egyedi megoldást választ  a Tortaceremónia  segítségével zsúrkocsin betolt, tűzijátékos, sablonos torta helyett.

 

Az ajándékok értéke elsősorban a saját pénztárcánk függvénye, valamint figyelembe illik venni a házasulandók kéréseit, igényeit. Az ajándékot – ha ilyen típusú esküvőn veszünk részt – általában a templomi szertartás után adják át a vendégek, tekintettel arra, hogy lesznek olyanok, akik csak a templomba kaptak meghívást. Ilyen esetben általában kisebb fogadás, pár falatka és ital várja a szélesebb közönséget.

Előfordul olyan megoldás is, hogy az ajándékátadást a vacsora utánra időzítik, valamint van példa arra is, hogy a pár kifejezetten nem kér ajándékot, legalábbis ezt jelzik előre. Ez utóbbi helyzetben jelképes apróságok, kisebb személyes tárgyak segítségével azért finoman jelezhetjük, hogy osztozunk a pár boldogságában, de valóban nem szükséges hangsúlyos meglepetéssel készülni.

Mi a helyzete annak, aki résztvevő, akár rokon, akár barát szerepében, egy esküvőn. Milyen típusú, színű hosszú/rövid ruhát vehetünk fel? Hogyan nem szabad „túlöltözni” a menyasszonyt?

Milyen értékű ajándékot vigyünk? Hogyan illik átadni és mikor? Ehhez hasonló kérdésekkel általában az aktuális meghívásnál szembesülünk.

És természetesen a cipő, a hajviselet, a smink, vagy az egyéb kiegészítők által alkotott összkép is ide kapcsolható, valamint a velünk együtt érkező partnerek: felnőttek és gyerekek ruhái-cipője is.

 

Visszatérve az idei esztendő kiemelt párosához, és családjukhoz, tudunk hibás döntésekkel és az etikettet figyelmen kívül hagyó ruhaválasztások mintájával szolgálni: 2011 januárjában Kate Middleton – ekkor még csak Vilmos jegyese – vett fekete ruhát egy esküvőre, ráadásul a fekete kabátka alatt igen mély kivágású darabot viselt, ez tehát dupla vétségnek számított. Ugyanakkor 2011. április 29-én, Kate és Vilmos esküvőjén, a hercegné húga követett el hasonló hibát. Pippa Middleton ugyan hosszú ruhát viselt, ám a fehér szín nem volt jó választás, valamint a ruha erőteljes passzentossága miatt hagyott kívánnivalót maga után – túlzottan kihangsúlyozta viselője alakját.

Kate hercegné öltözködésére az ominózus eset óta nem panaszkodik a brit sajtó, sőt, kifejezetten kedvelik ruhaválasztásait. Pippa Middleton azonban hajlamos ügyetlenül felöltözni, színben és szabásban is előnytelen darabokat választani, ugyanakkor tény, hogy 2017 májusában tartott esküvőjén őt is egy stílusos, visszafogott és elegáns, rövidujjas ruhában csodálhattuk meg. Kíváncsian várjuk, hogy ezek után Meghan Markle milyen ruha mellett teszi le a voksát az esküvőjén, és hogy a családtagok és a vendégek hogyan öltöznek majd fel a nagy napon, 2018 május 19-én.

 

Hamarosan következik az esküvői rész folytatása öltözködési tanácsokkal, hogy ne ejtsünk hasonló hibákat.

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

 

 

 

 

 

 

 

 

Fábián Anikó
Újságíró, művészettörténész

 

Hírlevélre feliratkozni itt tudsz:
[mailpoet_form id=”1″]

 

lifeandbeaut
No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.